A nyulakról

Lehet, hogy valamiféle bemutatkozással kellett volna kezdenem a blogot, bocs.

Persze a részletek majd úgyis kiderülnek a posztokból - mindazon két-három őrült számára, akik egyáltalán idekeverednek, mert vagy a blogajánló vagy a rossz sorsuk ide hozza őket.

Nem fogom cifrázni, mert nincs túl nagy jelentősége: hímnemű vagyok, szexuális értelemben (is) a  nőket szeretem, idén leszek negyven, az általános felfogás szerint értelmiségnek számítok, mert elvégeztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát - épp ma találkoztam egy ifjú kolleginával az étteremben, ahova ebédelni járok, hát meg is lepődtem, hogy február harmadikán lehet államvizsgázni, mindegy. Az iPhone-t sem értem, úgyhogy ez a legkevesebb.

Anyai ágon második generációs, apai ágon úgy harmadik generációs értelmiség vagyok, szóval bizonyos értelemben a földszag a szprém (direkt írom így), nem a Chanel.

Talán még annyit, hogy jelenlegi foglalkozásom alapján gondnok, sofőr, bébiszitter és legfőképpen titkár vagyok, azt csinálom, amit mondanak, a kedvenc szavajárásom az "igen, kérem, úgy lesz kérem".

Mindehhez még annyit, hogy a "vicces fiú" kategóriába tartozom, tehát nem nagyon van komoly gondolatom, aztán az, hogy amit leírok vagy mondok, az vicces-e, egyáltalán nem érdekes.

Tudom, hogy Farkasházy Tivadar közutálatnak örvend, de én kimondottan kedvelem, ráadásul van egy általam imádott bonmot-ja, mely szerint "az a legjobb poén, amit én magam sem értek". Ez a magyar átlagnak és ami rosszabb, a többségnek értelmezhetetlen, de nem baj, hiába mondja azt a párom (ld. később) édesapja a vérének, hogy "lányom, ha száz embernek jó valami, akkor miért neked kell lenned a százegyediknek, akinek nem", mi már csak ilyenek vagyunk: szeretünk kilógni a tömegből. Nem direkt, mert ahhoz nincs elég bátorságunk, hanem születéstől, ami egyrészt rossz, mert macerás nem a szürke tömeghez tartozni, másrészt meg jó, mert ki a franc akar átlagos lenni. Főleg Magyarországon...

Mindezt azért tartom fontosnak leírni, mert az ország, így az internet is tele van idiótákkal, akik nem értik, hogy névtelenül nyilvános naplót írogatni, az nem valami perverzió, hanem lelki szükségszerűség, ugyanakkor eszem ágában sincs meggyőzni vagy megváltoztatni senkit, és bár nyitott vagyok az értelmes diszkusszióra, és hajlandó vagyok a véleményem megváltoztatására vagy korrigálására, azért láttam már elég embert és elég szart, meg elég szar embert (bocs) ahhoz, hogy nem ugrok minden véleményre, hogy "jaaa, tényleg, igazad van".

Meg még azért is fontosnak tartom mindezeket leírni, hogy a poszt linkjét elmentve bármikor azt tudjam mondani egy laza hivatkozással, hogy "bocs, de én szóltam".

Talán még annyit, hogy az igazán fontos dolgok a család, a barátok, meg a hobbi (erről is lesz egy példabeszédem), és ha jól belegondolunk, a szeretteinkkel töltött idő nagy része nem arról szól, hogy megváltsuk a világot, hanem hogy kiélvezzük azt a kevés időt, ami adatott nekünk ebben a földi paradicsomban. Vagy pokolban, értelmezés kérdése.

Hát - bár alaptétel volt az iskolában, hogy háttal nem kezdünk mondatot, de e tekintetben is a Nádasdy Ádám-féle nyelvértelmezést vallom a magaménak - ennyit akartam elmondani, így kezdésként. 

Ha igazán élvezni akarjátok az életet, ne nézzetek tévét, ne hallgassatok rádiót és ne olvassátok az internet ezernyi szarságát, főleg ne blogokat (leszámítva azok kb. 2%-át). Végül is, több ezer évet kibírt az emberiség internet nélkül, jobbá meg ez sem fogja tenni.